Az izraeli legfelsőbb bíróság alkotmányellenesnek nyilvánította és eltörölte hétfőn azt az egy évvel ezelőtt elfogadott törvénymódosítást, amely lehetővé tette az afrikai menekültek három évre való elzárását bírósági eljárás nélkül.
Read More »Európán kívül
Obama üdvözölte Putyin válságban játszott szerepét
Az amerikai elnök üdvözölte és hasznosnak nevezte az orosz államfőnek a szíriai válság megoldásával kapcsolatos diplomáciai szerepvállalását.
Read More »Az amerikai hírszerzés szerint a szíriai ellenzék kezében is van vegyi fegyver
Az amerikai hírszerzés egy titkos dokumentuma szerint a szíriai kormányzat ellen harcoló szélsőséges szunnita an-Núszra Front is rendelkezik vegyi fegyverrel.
Read More »Obama: elnöki szintű amerikai-iráni levélváltás történt
Barack Obama amerikai elnök vasárnap bejelentette, hogy levélváltás történt közte és Haszan Róháni iráni elnök között.
Read More »Szíria miatt korrigáltak a piacok
John Kerry, amerikai külügyminiszter figyelmeztette Szíriát, hogy egy percig se gondolja, hogy megússza a katonai beavatkozást, ha nem adja át a vegyi fegyvereket.
Read More »A beteg gyerekek is kaphatnak marihuánát
New Jersey-ben a beteg gyerekek könnyebben hozzáférhetnek az orvosi célokra használható drogokhoz.
Read More »A másik 9/11: bűntett, bűnösök nélkül?
1973: államcsíny - Bűntett, bűnösök nélkül? címmel közölt megemlékező írást a Le Monde diplomatique chilei kiadása Salvador Allende chilei elnök megbuktatásáról.
Read More »Így ismertem meg Allendét: Costa Gavras visszaemlékezése
Costa Gavras filmművész, rendező, többek között olyan filmeké, mint a Z, A vallomás, az Eltűntnek nyilvánítva, az Ostromállapot, az Ámen, az Árkádia és A tőke. A Le Monde Diplomatique chilei kiadásában az 1973-as puccsra való megemlékezés apropóján beszélt Salvador Allende chilei utazásairól.
Read More »Visszalépett a Fed-elnökjelölt
Visszalépett a szaksajtó által legesélyesebbnek tartott utódjelölt, Lawrence Henry Summers vasárnap attól, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve új elnöke legyen.
Read More »Amerika lassan több olajat termel az oroszoknál
Az Egyesült Államok a folyékony energiahordozók termelésében már az idén megelőzi Oroszországot, és hamarosan akár Szaúd-Arábiát is behozhatja.
Read More »Obama: „ellenőrizhető és kikényszeríthető” megállapodásra van szükség
Obama reméli, hogy a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítését célzó amerikai-orosz megállapodás sikeres, de egyúttal "ellenőrizhető és kikényszeríthető" is lesz.
Read More »Washington a szíriai nukleáris objektumok megnyitását követeli
Az amerikai kormány felszólította Szíriát, hogy tisztázza a múltban folytatott nukleáris programjának célját és tegye a nemzetközi ellenőrök számára hozzáférhetővé annak objektumait.
Read More »A kínai IT cég felháborodott amerikai megfigyelésén
Ingerülten reagált a Huawei, Kína távközlési vállalatóriása azokra a hírekre, amelyek szerint állítólag szerepelt az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség által megfigyeltek listáján.
Read More »A szíriai polgárháború egy önkéntes szemével – interjú Yousef al-Sabttal
Június végén tizenkét kuvaiti fiatal elindult, hogy segítsen a szíriai polgárháború áldozatain. A Törökországban és Szíriában eltöltött öt napot Yousef al-Sabttal, az önkéntescsapat egyik medikushallgatójával készített interjún keresztül mutatjuk be.
Read More »