Kolumbia legfelsőbb bírósága szerdán elrendelte Antioquia megye volt kormányzójának, Luis Alfredo Ramosnak az elfogását, mivel vélhetően kapcsolatban állt félkatonai szervezetekkel.
Read More »Európán kívül
Ugandába költöztetnék Izraelből az afrikai menekülteket
Izrael megállapodott Ugandával a zsidó államba érkezett szudáni és eritreai menekültek átköltöztetéséről - jelentette az izraeli Háárec című lap pénteken, miután a katonai cenzor feloldotta a titkos tárgyalásokon történt egyezmény több részletének hírzárlatát.
Read More »Ki fog végül beavatkozni Szíriában?
A fél világ várja az ENSZ vegyifegyver-szakértőinek szíriai vizsgálatának eredményét, a nyugati közvélemény figyelme az utóbbi két évben nem volt ennyire feszült a szír helyzettel kapcsolatban, mint most.
Read More »Obama még nem döntött a támadásról, de el akarja rettenteni Damaszkuszt
Barack Obama amerikai elnök szerdán kijelentette, hogy még nem hozott döntést a Szíria elleni katonai csapásról, de rámutatott, hogy a fontolgatott "korlátozott akció" célja a Damaszkusz elrettentése lenne attól, hogy a jövőben ismét vegyi fegyvereket vessen be.
Read More »Szíria – Orosz ellenállás miatt a BT nem tárgyalt a Damaszkusz elleni fellépésről
Oroszország ellenzése miatt az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán nem tűzte napirendjére azt a brit határozattervezetet, amely azt sürgette volna, hogy a testület ítélje el a szíriai kormányt az általa állítólag végrehajtott vegyifegyver-támadás miatt.
Read More »Obama: King washingtoni menete után Amerika szabadabbá vált
Amerika szabadabbá és igazságosabbá vált a polgárjogi szervezetek 1963-as washingtoni menetelése nyomán, nemcsak a feketék, hanem a nők, a spanyol ajkúak és a melegek számára is.
Read More »Halálra ítélték a Fort Hood-i tömeggyilkos őrnagyot
Halálra ítélte szerdán a hadbíróság Nidal Hasan őrnagyot, akit korábban bűnösnek találtak 13 katonatársának előre megfontolt meggyilkolásában, valamint további 32 személy elleni gyilkossági kísérletben.
Read More »A szíriai ENSZ-nagykövet a gerillákat vádolta vegyi támadással
Szíria ENSZ-nagykövete szerdán arra kérte a világszervezet főtitkárát, hogy rendelje el az Aszad-rendszer ellen harcoló erők három olyan támadásának kivizsgálását, amelynek során kormánykatonák állítólag mérges gázt lélegeztek be.
Read More »Ismét menekültek állnak az ausztrál választások középpontjában
Alig két héttel az ausztrál választások előtt az ellenzéki Tony Abbott bejelentette, hogy hatalomra kerülése esetén az általa vezetett jobboldali Liberális Párt szigorítani fog a jelenleg hatályos menekültügyi politikán.
Read More »Újranyílik nagykövetségünk Chilében
A külügyminiszter javaslatára a magyar kormány szerdai ülésén döntést hozott a 2009-ben bezárt Santiago de Chile-i nagykövetségünk újranyitásáról, amitől révén külgazdasági pozíciónk javulását is várják.
Read More »Jószomszédi iszony: latin-amerikai jogviták a Nemzetközi Bíróság előtt
Az ENSZ legfőbb bírói intézménye, a Nemzetközi Bíróság (ICJ) 2013 augusztusában szemlélve tíz ügyet vizsgál, amelyek közül öt latin-amerikai érdekeltségű. A dél- és közép-amerikai kontinens országai 1945-öt követően összesen huszonnégyszer fordultak az ICJ-hez.
Read More »Újabb pánik készül a világpiacon?
Nem sikerült talpra állni tegnap sem az elmúlt napok eséséből.
Read More »Újraindul a Samsung-Apple háború
Immár hivatalos, hogy a Samsung jövő szerdán mutatja be az okosóráját, a Galaxy Gear-t.
Read More »Fellendítenék a kalligráfiaoktatást Kínában
A kalligráfia oktatásának fellendítését szorgalmazzák az oktatási hatóságok Kínában, az ugyanis egyre kevésbé népszerű elfoglaltság a fiatalok körében.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.