A kubai vezetés tervei szerint a következő öt évben megduplázzák gyógyszeripari temékeik exportját.
Read More »Európán kívül
Radioaktív szivárgástól tartanak az Öbölben
Az iráni atomerőmű megsérülhetett a múlt heti földrengésben a Perzsa-öböl másik oldalán fekvő, olajban rendkívül gazdag országok szerint.
Read More »Kiszabadult a négy olasz újságíró
Kiszabadult fogságából az a négy olasz újságíró, akiket április elején raboltak el Szíria északi részén.
Read More »„Csak” hét százalékos a kínai növekedés
Már kezdtük azt hinni nincs miért aggódni, erre ma hajnalban azzal szembesültünk, hogy a kínai első negyedéves GDP csupán 7,7%-kal növekedett a várt 8% helyett év/év alapon
Read More »Titokban forgatott a BBC Észak-Koreában
Éles vita robbant ki vasárnap a BBC és az egyik legtekintélyesebb brit egyetem között, miután kiderült, hogy az egyetem Észak-Koreába látogató egyik tanulmányi csoportjához a brit közszolgálati tévétársaság egy álcázott forgatóstábja is csatlakozott, és titokban dokumentumfilmet készített az észak-koreai állapotokról.
Read More »Fegyveres támadás a mogadishui bíróság ellen
Vasárnap délben összehangolt támadást intéztek a szomáliai legfelsőbb bíróság mogadishui épülete ellen. Az akció hátterében valószínűleg az al-Shabaab iszlamista milícia áll.
Read More »Két robbantás egy nap alatt Irakban
Tizennégyen vesztették életüket és legalább negyvenen sebesültek meg a pénteki iraki merényletekben, amelyeket egy-egy mecset közelében követtek el.
Read More »Madárinfluenza – Pekingben is megjelent a vírus
A kínai fővárosban is megjelent a H7N9 jelű, új madárinfluenza-vírus; a kórokozót egy hétéves kislány szervezetében mutatták ki - jelentette szombaton a kínai állami hírügynökség.
Read More »Újabb korrekcióra szorulhat a brazil gazdaság
A brazil ipari termelés mélyponton van, a legnagyobb visszaesést az autóipar könyvelhette el. Idén a gazdaság csupán két százalékos növekedésre számíthat.
Read More »Szoros a verseny a paraguayi elnöki székért
A legfrissebb közvéleménykutatás szerint két jelölt között fog eldőlni az elnökválasztás eredménye.
Read More »Földrengés volt Mexikóban
Mérsékelt erejű földrengés rázta meg Mexikó fővárosát és az ország délnyugati részét. Károkról és sérülésekről egyelőre nem érkeztek jelentések.
Read More »Katari gyorssegély Egyiptomnak
Az újabb bejelentéssel már nyolcmilliárd dollárra nőtt a katari támogatás az IMF-fel is üzletelő Egyiptom felé. Az ország célja a 2011-ben megingott befektetési bizalom helyreállítása és a turizmus fellendítése.
Read More »Napfény és véres erőszak
Acapulco fénykorában hollywoodi hírességek búvóhelye volt. Napjainkban a sztárok helyett a turisták főként a Mexikóban tomboló erőszak áldozataival találkozhatnak a lenyűgöző természeti szépségek ölében.
Read More »A WikiLeaks új vívmánya: a PlusD
Újdonságnak számító keresőbázist hozott létre a WikiLeaks, melynek segítségével közel két millió diplomáciai irat vált elérhetővé az érdeklődők számára.
Read More »