Vádat emeltek az Egyesült Államokban a BP brit olajipari óriás mexikói-öbölbeli feltárásért felelős alelnöke és két helyi termelésirányítója ellen a 2010-es olajkatasztrófa miatt.
Read More »Európán kívül
Harmincezer tartalékost hív be, csapatokat mozgat Izrael
Ehud Barak védelmi miniszter harmincezer tartalékos katona behívásának engedélyezését kéri a kormánytól a Gázai övezetben indított hadműveletének kiterjesztéséhez az izraeli közszolgálati rádió csütörtök esti értesülése szerint.
Read More »Rekordbírság a BP-nek
Rekordösszegű, több mint 4,5 milliárd dolláros (ezer milliárd forintos) pénzbírságot kell fizetnie a BP brit olajcégnek a Mexikói-öbölben két és fél éve történt olajkatasztrófa miatt.
Read More »„Kisherceg” lett a Kínai Kommunista Párt főtitkára
A Kínai Kommunista Párt XVIII. kongresszusának lezártával befejeződött a párt tisztújítása is: megválasztották az új vezetőtestületeket.
Read More »Feloszlatta a parlamentet a japán kormányfő
Feloszlatta a parlament alsóházát és december 16-ra előre hozott választásokat írt ki Noda Josihiko japán kormányfő pénteken, miután az ellenzék teljesítette a feltételeit és megszavazott két kulcsfontosságú törvényt.
Read More »Vegyes nyitás New Yorkban
Vegyes indexekkel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon.
Read More »Obama kész Oroszországba látogatni
Barack Obama amerikai elnök kész Oroszországba látogatni, s ezt közölte is telefonon Vlagyimir Putyin orosz államfővel - jelentette szerdán a The Washington Post internetes oldala orosz hírügynökségekre hivatkozva.
Read More »Japán befektetők szerint életbe lép a „fiscal cliff”
A japán befektetők többsége attól tart, hogy nem sikerül elkerülni a "fiscal cliff", vagyis a drámai mértékű amerikai államháztartási megszorító program januárban esedékes életbe lépését - derül ki az egyik legnagyobb londoni pénzügyi szolgáltató csoport csütörtökön ismertetett legújabb felméréséből.
Read More »Támogatókat gyűjt az újjászervezett szír ellenzék
Hétfőn a Katarban több mint egy hétig tartó ellenzéki tárgyalás eredményeképpen létrejött a Szíriai Forradalmi és Ellenzéki Erők Nemzeti Koalíciója, amit az Arab Liga a szíriai nép hivatalos képviselőjének ismert el.
Read More »Hindu képviselőnő a Kongresszusban
Az első nyíltan meleg és az első buddhista szenátor mellett mostantól hindu vallású tagja is van az Egyesült Államok törvényhozásának.
Read More »Tömegesen hagyják ott rajongói Romney-t
Mitt Romney-nak a múlt héten elszenvedett vereség után újabb kudarccal kell szembenéznie: meredeken csökken támogatóinak száma a Facebookon.
Read More »John Kerry védelmi miniszter lehet
Obama több kulcsfontosságú pozícióban is kormányának átalakítására készül: a védelmi miniszteri posztra most John Kerry, a demokraták 2004-es elnökjelöltjének neve merült fel.
Read More »Fesztivál az ellenőrzőpont mellett
Először rendezik meg a Palesztin Nemzeti Hatóság és Izrael területén a Qalandiya International-t. A rendezvény fő célja a kortárs palesztin kultúra és művészet bemutatása mellett az emlékezés is.
Read More »Newt Gingrich megdöbbent
Newt Gingrich megdöbbent az elnökválasztás végeredményén, szerinte a republikánusoknak le kellene vonni a következtetéseket.
Read More »