Annak ellenére, hogy a szétszakadt ország már több nemzetközi szervezettől hivatalosan is segítséget kért, egyelőre senki nem adott érdemi támogatást Malinak.
Read More »Európán kívül
Nyilatkozatban ítélték el a Törökország elleni szír támadást
Jean-Claude Mignon, az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének elnöke csütörtökön nyilatkozatban ítélte el az Akcakale török falu ellen előző nap intézett szíriai katonai támadást.
Read More »A Hezbollah segíti a szír rezsimet
Ismét egy magas rangú Hezbollah parancsnok hunyt el Szíriában, valósnak kezd beigazolódni Washington gyanúja, miszerint Libanonból támogatják a rezsim seregét.
Read More »Meghosszabbították a NATO főtitkár mandátumát
A NATO-tagországok szerdai ülésükön egyhangúan megszavazták, hogy a jelenlegi főtitkár, Anders Fogh Rasmussen mandátumát egy évvel meghosszabbítják. A 2014 júliusáig kitolt felhatalmazás motivációjának hátterében vélhetően az elhúzódó afganisztáni kivonulás áll.
Read More »Elbukott a neomaoista pártvezér
Kizárták a Kínai Kommunista Pártból a volt csungkingi pártvezetőt, Po Hszi-lajt, akire rövidesen büntetőeljárás is vár korrupció, hatalommal való visszaélés, valamint egyéb bűncselekmények miatt. A pekingi erős emberek leszámoltak vetélytársukkal.
Read More »Obama és Romney: túl az első vitán
Tegnap este a coloradoi Denverben került sor az első elnökjelölti vitára, belpolitikai témákban, pontosan 33 nappal a november 6-i választás előtt.
Read More »Egy biztos csak a tőzsdén: a bizonytalanság
Komolyabb irány nélkül telt a tegnap a nemzetközi tőzsdéken, nap végére azért inkább a pozitív irány nyert. Ma is hasonlót láthatunk valószínűleg, a kezdeti pluszok után viszont inkább lefelé indulhatunk.
Read More »Újra a vitatott szigeteknél a kínai járőrhajók
Két nap alatt már másodszor hatoltak be kínai járőrhajók a Japán fennhatósága alatt álló Szenkaku-szigetekre. A lakatlan szigetcsoportra Peking is igényt tart.
Read More »Megváltoztathatja-e a verseny állását az elnökjelölti vita?
Eddig csak Kennedy és Bush tudta megfordítania a versenyt az elnökjelölti vitát követően. Vajon sikerül a bravúr Romney-nak is?
Read More »Újabb mészárlás Nigériában, ezúttal diák áldozatokkal
Legalább huszonöt ember, főként diákok vesztették életüket egy fegyveres támadásban Nigéria északkeleti részén. A támadók egy főiskolai campusra hatoltak be, és ott, eddig tisztázatlan okok miatt, rátámadtak a diákokra.
Read More »Szaúdi fogoly éhségsztrájkja
Éhségsztrájkba kezdett egy szaúdi aktivista, mivel két héttel ezelőtti letartóztatása után is indokolatlanul tartja fogva a szaúdi rendőrség.
Read More »Újabb szektor gyengélkedik Kínában
Ma zárva tart a frankfurti tőzsde, a német egységet ünneplik az országban. A tegnapi botladozás után ma is gyengébb napra számíthatunk a tőzsdéken, aggodalomra ugyanis minding van ok, a korrekciós hangulatban pedig ezek előkerülhetnek.
Read More »Eladhatja amerikai érdekeltségeit a Telekom
A Magyar Telekom anyavállalata, a Deutsche Telekom (DT) ismét reflektorfénybe került azt követően, hogy kiszivárogtak az amerikai leányvállalat (T-Mobile USA) értékesítéséről folyó tárgyalások.
Read More »Kezdődik a vizsgálat a dél-afrikai bányásztragédia ügyében
46 ember halálának körülményeit kell tisztáznia egy háromtagú tanácsnak, miután augusztusban a rendőrség tüzet nyitott a tüntető bányászokra.
Read More »