Piaci információk szerint az intézményi befektetők jegyzési igényei már a teljes 337 millió darabos részvénymennyiséget kiteszik, bár arról nem szól a fáma, hogy mindez a 28-35 dolláros sáv tetejére vonatkozik-e (mivel lehet, hogy a teljes mennyiséget csak pl. 30 dolláron vennék meg a befektetők).
Read More »Európán kívül
Thaiföld: tiltakozás a szigorú felségsértési törvény ellen
Tüntetést tartottak a bangkoki büntetőbíróság épülete előtt a világ egyik legszigorúbb felségsértési törvénye ellen. A demonstrációt egy tavaly feltehetően jogtalanul elítélt idős férfi hirtelen halála miatt szervezték.
Read More »Vegyes adatok jöttek a nagybankoktól
Tegnap zárás után felvillant a hír a főbb amerikai portálokon, miszerint 2 milliárd dolláros kereskedési veszteség keletkezett a J.P. Morgan-nél a második negyedévben, aminek köszönhetően 37,98 dollárig passzírozták a részvényt (-6,8%).
Read More »Republikánus alternatíva a kínai aktivista ügyének megoldására
Nem bízik a republikánus párt a kínai vezetésben. Éppen ezért hiába jelentette be pénteken az ország vezetése, hogy engedélyezni fogják Csen Kuang-Cseng távozását, ennek ellenére önálló javaslatot dolgoztak ki, amelyben politikai menekültként próbálják az emberi jogi aktivistát az Egyesült Államokba szállítani.
Read More »Újabb spanyol vállalat jár pórul Argentínában
Az argentin Kongresszus még csak a múlt héten fogadta el a YPF olajvállalat államosítását, Spanyolország és az Európai Unió még fontolják a válaszlépéseket, közben Argentínában már egy másik spanyol vállalat került a figyelem középpontjába.
Read More »Egy francia történész szerint háborúznia kéne a két Szudánnak
Gérard Prunier szerint egy háborúval végre lezárhatnák a két ország közötti, meglátása szerint leginkább etnikai viszályt. Ráadásul ezzel megszűnne a lakosság nyomora is.
Read More »Új elnök, új Afrika-politika?
Franciaországnak új elnöke van, de vajon lesz-e új Afrika-politikája is vagy pedig győz a bivalyerős lobbi?
Read More »Tüntetések már Mauritániában is
Nem csitulnak a rendszerellenes tüntetések Mauritániában, a végkifejlet akár hatalomváltást is eredményezhet.
Read More »Újrakezdődnek a tárgyalások a Boko Harammal
A Boko Haram tárgyalásra szólította fel a nigériai vezetést, azonban azt is jelezték, hogy ha a kormány nem hajlandó engedni a követeléseiknek, további merényletek várhatók.
Read More »Vita az emberi jogok fontosságáról
Komoly kritikát kapott az Obama-adminisztráció fellépése a Kínában zajló diplomáciai krízisben. Az emberi jogi szervezetek mellett a kritikák másik forrását a republikánusok jelentették, akiknél komoly választási fegyver lehet a diplomáciai vita felhasználása.
Read More »Felkelők támadták meg az átmeneti líbiai kormány főhadiszállását
Kedden Tripoliban ex-felkelők intéztek támadást az átmeneti kormány főhadiszállása ellen. Legalább két ember életét vesztette, és többen megsebesültek.
Read More »Érdektelenségbe fulladhat az algériai választás
Május 10-én Algéria nemzetközi jelenlét mellett néz a nemzetgyűlés megválasztása elé, sokan kételkednek azonban a választásokban.
Read More »Újraindul a pénzjegynyomda?
Egy csapásra két tőzsdei guru is ráébredt arra, hogy a Fed júniusban újabb monetáris lazítást jelent be.
Read More »A Cisco-ra várunk ma este
Piaczárás után áll elő első negyedéves számaival a Cisco.
Read More »