A menekültek száma már bőven túllépte a százezer főt a tuaregek lázadásával küzdő Maliban, az elnök azonban ragaszkodik az áprilisi választások megtartásához.
Read More »Európán kívül
Konferencia Szomáliáért: tettre készek a világ vezetői
A londoni párbeszéd jelmondata: ha most kudarcot vallanak az ország stabilitását illetően, annak komoly ára lesz a nemzetközi közösség számára.
Read More »Koránégetés: magyar katonák nem sérültek meg a támadásban
Magyar katonák nem sérültek meg, amikor az amerikai Korán-égetők ellen tiltakozó tüntetők megtámadták a táborukat az afganisztáni Baglán tartományban pénteken - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM)az MTI-vel.
Read More »Londonban döntenek Szomália sorsáról
A mai nappal megkezdődött Londonban a Szomália jövőjével foglalkozó nemzetközi konferencia. Az országban uralkodó instabilitás jelentette kockázatok katonai lépésre késztethetik az Egyesült Királyságot.
Read More »További nyitást és reformokat sürget a kínai nemzeti bank
A következő 5-10 évben fokozatos reformokkal a kínai gazdaság további nyitására van szükség - írja a kínai nemzeti bank (PBoC) statisztikai osztálya csütörtökön megjelent tanulmányában.
Read More »Több mint 200 hepatitisz C-fertőzött Dél-Kínában
Több mint 200 hepatitisz C vírussal fertőzöttet jelentettek a dél-kínai Kungtung (Guangdong) tartomány egyik járásából csütörtökön; a szakemberek orvosi szabálytalanságra, hanyagságra gyanakszanak - adta hírül a helyi média.
Read More »Gyertyát gyújtottak a magyarországi romagyilkosságok áldozataiért Torontóban
A rendezvény egyben tiltakozás is volt a kanadai menekültügyi politika várható szigorítása ellen.
Read More »Új elnökjelöltet szeretnének a republikánusok
A választók többsége egyik republikánus elnökaspiránssal sincs megelégedve és szívesen látna egy új jelöltet. Többek között Sarah Palin és Jeb Bush neve is felmerült.
Read More »Koránégetés Afganisztánban
Feldühödött afgán tüntetők Molotov-koktélokkal ostrom alá vették a legnagyobb afganisztáni katonai bázist, miután felröppent a hír, hogy NATO-katonák Korán-példányokat égettek.
Read More »Kiszabadult az összes békefenntartó
A darfúri lázadók elengedték azt a három civilt is, akiket még vasárnap ejtettek foglyul. Így mind az 52, főként szenegáli békefenntartó kiszabadult a felkelők fogságából.
Read More »Ha Romney megbotlik, Bush lehet az elnökjelölt
Már Rick Santorum a legnépszerűbb republikánus elnökjelölt megelőzve a legtöbb delegáltat begyűjtő Romneyt. Az egyre inkább leszakadó Gingrich már a szuperkeddre koncentrál, Ron Paul szerint pedig fasizálódik az amerikai rendszer.
Read More »Tovább virágzanak Brazília afrikai érdekeltségei
Brazília gazdasági értelemben egyre inkább befolyási övezetébe vonja Fekete-Afrikát.
Read More »Túl a jemeni elnökválasztáson
A választással hivatalosan is vége Száleh 33 éves uralmának, a következő két év azonban még nehezebb lesz. Jemen a szétszakadás szélén áll, az emberek éheznek, az al-Kaida pedig erősödik.
Read More »Tárgyalóasztalhoz ül Irán a nagyhatalmakkal
Az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió folytathatja a tárgyalásokat Iránnal- tudósított a New York Times. Az iszlám köztársaság nukleáris programjával kapcsolatos nemzetközi konfliktus azután mozdulhat el holtpontjáról, hogy Irán levélben garantálta a tárgyalási előfeltételek enyhítését.
Read More »