Az indiai és pakisztáni külügyi államtitkárok Iszlámábádban folytattak konzultációt a két ország kapcsolatának javításáról. A júliusi külügyminiszteri találkozó előtt kicsit megint közeledtek a felek.
Read More »Európán kívül
Felemás az afganisztáni csapatkivonás fogadtatása
Barack Obama szerdán bejelentette a régóta várt afganisztáni csapatkivonás első lépéseit, az amerikai hadvezetés kritikája szerint a túl sietős létszámcsökkentés felesleges kockázatot jelent.
Read More »Robbantások voltak Irakban
Az utóbbi idők viszonylag nyugodtan teltek Irakban, a héten azonban több merénylet is történt.
Read More »Jelentős gazdasági segítséget hozott a kínai kormányfő
12 gazdasági megállapodást kötött Magyarország és Kína Ven Csia-pao kormányfő budapesti látogatása során, Peking államkötvényt vásárol és egymilliárd eurós támogatást nyújt.
Read More »A Wikileaks szerint HIV-pozitív a thai trónörökös
Kiszivárogtatott diplomáciai táviratok szerint utódlási válságra lehet számítani Thaiföldön, egy katonai puccs lehetősége sincs kizárva.
Read More »Az olajfogyasztók a sarkukra álltak
Habár június elején az OPEC elutasította a kitermelés mértékének növelését, a nagy kőolajfogyasztó államok úgy döntöttek, hogy saját tartalékaikat használják az olajárak mérséklésére.
Read More »Robbantások történtek Mianmarban
Robbantások történtek Mianmar fővárosában, Nepjidában és két további városban. Egyre súlyosbodik az ország belbiztonági helyzete.
Read More »Németországnyira duzzadt a Kínai Kommunista Párt taglétszáma
A világ legnagyobb pártjának, a Kínai Kommunista Pártnak (KKP) a taglétszáma meghaladta a 80 millió főt.
Read More »Kínában nem jut szóhoz az ellenzék
Az elmúlt hetek fejleményeinek fényében jól látszik a tendencia: Peking továbbra is a nép politikai kezdeményezéseinek teljes elnyomására törekszik.
Read More »Fürdik a népszerűségben az argentin elnök
Cristina Fernández argentin elnök hivatalosan is bejelentette, hogy indul az őszi elnökválasztáson, amit jó eséllyel meg is nyer, hiszen a szavazók 48%-a voksolna mellette, egyes régiókban a lakosság 70%-a áll ki az elnökért.
Read More »Több tucat reaktorból szivárog a radioaktív trícium
Az Egyesült Államok nukleáris erőműveinek háromnegyedéből szivárog a radioaktív trícium - Az AP hírügynökség egy évig tartó kutatás után, a héten tette közzé a korosodó nukleáris létesítményekkel kapcsolatos aggasztó feltárásait.
Read More »Lekapcsolták a legnagyobb mexikói drogkartell fejét
A mexikói hatóságok kedden elfogták az ország legveszélyesebb drogbandájának feltételezett vezetőjét. Jose de Jesus Mendez Vargast Aguascalientes államban kerítette kézre a rendőrség.
Read More »Elhalasztották az okinavai bázisok áthelyezését
Az Egyesült Államok és Japán egyetértett a bázisok áthelyezésére korábban megállapított 2014-es határidő tarthatatlanságáról. Egyelőre nincs olyan megoldási javaslat, amely minden érintettnek megfelel.
Read More »Adósságplafonba veri a fejét Amerika?
Bekeményítettek a republikánusok az amerikai törvényhozásban és egyelőre nem támogatják az Obama-kabinet szándékát, amely az adósságplafon megemelésére irányul.
Read More »