A SWIFT, a nemzetközi bankközi fizetéseket bonyolító távközlési hálózat az általa sajnálatosnak nevezett intézkedést azzal indokolta, hogy szükség van rá a globális pénzügyi rendszer egészének stabilitása és integritása érdekében.
Read More »Gazdaság
Mike Pompeo bejelentette az Irán elleni szankciók második körét
A büntetőintézkedések több mint 50 iráni bankot és leányvállalatait, a hajózási és hajóépítési iparban több mint 200 személyt és hajót érintenek, továbbá célba veszik az Iran Air légitársaságot és több mint 65 gépét.
Read More »Németország továbbra is szembemegy Trump iráni szankcióival
Lehetővé kell tenni az európai uniós jog alapján legális üzleti kapcsolatok fenntartását Iránnal, a német kormány intenzív megbeszéléseket folytat erről partnereivel - mondta a német kormány szóvivője hétfőn Berlinben, az Irán ellen ismét elrendelt amerikai szankciókkal kapcsolatban.
Read More »Már 25% felett az infláció Törökországban
A vártnál nagyobb mértékben, ismét közel 15 éves csúcsra emelkedett az infláció Törökországban októberben. A török statisztikai hivatal hétfőn közzétett jelentése szerint tavaly októberhez képest 25,24 százalékkal, szeptemberhez képest pedig 2,67 százalékkal nőttek a fogyasztói árak.
Read More »Svájc humanitárius ügyekben bevállalta a közvetítő szerepét Irán és az USA között
Svájc hétfőn közölte, hogy olyan, humanitárius célú fizetési csatorna létesítéséről tárgyal az Egyesült Államokkal és Iránnal, amely lehetővé tenné, hogy az Irán ellen ismét elrendelt amerikai szankciók hatályba lépése után is élelmiszert és gyógyszert szállíthassanak az országba.
Read More »Az olasz kormány továbbra is nagyon bizakodó
Az olasz miniszterelnök-helyettes szerint az olasz kormány vitatott költekezési csomagterve lesz az európai gazdasági növekedés újjáélesztésének "receptje".
Read More »Az olaj és a fegyverek mentik meg Szaúd-Arábiát
Bár talán úgy tűnik, hogy a királyság elveszíti „pert” a Hasogdzsi-ügyben, gazdasági ereje meg fogja menteni a tényleges vereségtől. Ugyanis az, hogy Szaúd-Arábia a világ legnagyobb fegyverimportőre, valamint olajexportőre igenis nagyon sokat nyom a latban.
Read More »Megint a piacok megnyitását ígérte a kínai államfő
Az importvám csökkentésére és a kínai piachoz való hozzáférés megkönnyítésére tett ígéretet Hszi Csin-ping kínai elnök hétfőn Sanghajban, az első Kínai Nemzetközi Import Expón (CIIE).
Read More »Engedhetett az EU a Brexit határkérdésében
A The Sunday Times értesülései szerint a formálódó kompromisszum egyik fő elemeként az Európai Unió immár hajlandó lenne arra, hogy az áruforgalom vámkezelését nem Írország és Észak-Írország határán, hanem "a piacon", vagyis a gyárakban, üzletekben lehessen elvégezni.
Read More »Moziplakáttal indítja Trump az Irán elleni szankciók újabb körét
Újabb szankciókat jelentett be Donald Trump Irán ellen. Az amerikai elnök magáról készült fotóval, a Twitter közösségi portálon közölte a büntetőintézkedések korábban már beharangozott megújítását.
Read More »A G20-csúcson vehet fordulatot a kínai-amerikai kereskedelmi háború
Donald Trump amerikai elnök és Hszi Csin-ping kínai elnök egyaránt derűlátóan nyilatkozott az országaik közti kereskedelmi vita rendezéséről csütörtöki telefonbeszélgetésük után. A következő G20-as csúcstalálkozón akár egy kereskedelmi egyezmény is összejöhet.
Read More »Pakisztán kínai hitelekből fizeti vissza a kínai hiteleket
Pakisztán egyre súlyosbodó pénzügyi válsággal küzd, emiatt pedig kérdésessé vált, hogy vissza tudja-e fizetni Pekingnek az Egy övezet, egy út kínai infrastruktúrafejlesztési terv keretében kapott nagy összegű hiteleket. Az IMF mentőcsomag kérdéses, így várhatóan Kína folyósít majd újabb hiteleket.
Read More »Trump: a menedéknyújtás nem a szegénységben élők megsegítését szolgáló program
A Közép-Amerika felől érkező migránskaraván tagjai nem menedékkérők és nem léphetnek be az Egyesült Államokba - közölte Donald Trump amerikai elnök csütörtökön a Fehér Házban. A menedéknyújtás nem a szegénységben élők megsegítését szolgáló program - emelte ki.
Read More »Kubának és Venezuelának oszt ki újabb szankciókat az USA
John Bolton szerint az amerikai külügyminisztérium még ma több mint két tucat, a kubai katonai vagy hírszerző szolgálatok tulajdonában vagy ellenőrzése alatt álló vállalattal bővíti a listát azokról, amelyekkel az amerikai állampolgároknak tilos pénzügyi tranzakciót folytatniuk.
Read More »