Venezuelában elérte a 233 százalékot az infláció szeptemberben, tavaly és idén szeptember között pedig az éves infláció 342 ezer 161 százalékos volt - tudatta hétfőn az ellenzéki többségű parlament legfrissebb jelentésében.
Read More »Gazdaság
Két éven belül súlyos világgazdasági válság jöhet
Londoni pénzügyi elemzők szerint jelenleg immár egyharmados eséllyel lehet számítani arra, hogy a világgazdaság a következő két évben recesszióba kerül.
Read More »Harcias nyilatkozatokkal kezdődött az amerikai-kínai külügyminiszteri találkozó
Udvarias hangvételben, ugyanakkor kölcsönös sérelmeiknek hangot adva kezdte meg találkozóját a Pekingbe látogató Mike Pompeo amerikai külügyminiszter és kínai kollégája hétfőn, közvetlenül az után, hogy Pompeo Észak-Koreában tárgyalt.
Read More »Kína elleni biztosíték kerül az USA szabadkereskedelmi szerződéseibe
A frissen aláírt USMCA kereskedelmi megállapodásba bekerült egy biztosítékként szolgáló kiegészítés, mely a tagság felmondására ad lehetőséget abban az esetben, ha bármelyik fél "nem piacképes" országgal köt hasonló szerződést. Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter máris jelezte, hogy a megoldást más egyezményeknél is alkalmaznák.
Read More »Japán örömmel látná Nagy-Britanniát a TPP-ben
A japán miniszterelnök szerint Tokió "tárt karokkal várná" Nagy-Britanniát a Csendes-óceáni Partnerség (TPP) néven alakult szabadkereskedelmi egyezményben a brit EU-tagság megszűnése után.
Read More »A NAFTA átnevezése még akár be is válhat
A Trump-adminisztráció erőfeszítése a NAFTA újratárgyalására határozottan kiábrándító volt, egy mérgező folyamat, amelynek végterméke tulajdonképpen az eredeti megállapodás szerény módosításokon átesett új változata. Mindazonáltal az, hogy új nevet adtak az egyezménynek, zseniális politikai- és marketing húzásnak bizonyulhat.
Read More »Gazdaságélénkítés céljából csökkentették a kínai bankok kötelező tartalékrátáját
A kínai központi bank vasárnap csökkentette a bankok kötelező tartalékrátáját (RRR) - adta hírül a Reuters hírügynökség.
Read More »India amerikai szankciók megsértésére készül
India, a világ harmadik legnagyobb olajimportőre 9 millió hordó olajat vásárol novemberben Irántól, az ezt tiltó amerikai szankciók ellenére - közölték indiai olajipari források a Reuters hírügynökséggel.
Read More »Légvédelmi rendszert és atomreaktorokat hozott Indiának Putyin látogatása
Hat új atomreaktor építéséről és öt SZ-400-as légvédelmi rakétarendszer eladásáról született megállapodás pénteken az indiai fővárosban, Újdelhiben Vlagyimir Putyin orosz elnök hivatalos látogatásán. Az ügylet érdekessége, hogy India pár hete az USA-val is fegyvervásárlási szerződést kötött.
Read More »2020-ban érhet be Trump tavalyi stratégiája
A republikánusok tavaly azért erősködtek annyira, hogy keresztülvigyék az adóreformot, mert úgy gondolták, az majd megdobja esélyeiket az idei félidős választásokon. Nos, e kapcsán nyilvánvalóan elszámították magukat, azonban a tavaly elfogadott törvény segíthet Donald Trumpnak 2020-ban.
Read More »Kedvezményes idegenforgalmi áfakulcsot vezet be Románia
Kedvezményes, 5 százalékos áfát vezet be november 1-jétől az idegenforgalmi szolgáltatásokra a román kormány, erről csütörtökön döntött a bukaresti kabinet - jelentette be Nelu Barbu kormányszóvivő.
Read More »Kína már komolyan veszi a szellemi tulajdonjog védelmét
A szellemi tulajdonjogok védelme Kínában még az elmúlt évtizedben is tabutéma volt, azonban a hamisítási és kalózkodási ügyek egyre nagyobb számban kaptak nem kívánt reflektorfényt, így a kínai döntéshozók drasztikus változtatásokra szánták el magukat.
Read More »Brexit: a Nissan is megkongatta a vészharangot
A Nissan japán autóipari óriáscég szerint súlyos következményei lennének, ha Nagy-Britannia nem jutna megállapodásra az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése utáni időszak kereskedelmi feltételrendszeréről.
Read More »Tovább gyűrűzik a Danske Bank pénzmosási botránya
A mintegy 200 milliárd eurós pénzmosási botrányba keveredett legnagyobb dán bank, a Danske Bank ügyével már az amerikai igazságügyi minisztérium is foglalkozik.
Read More »