Folyamatos tárgyalások kezdődnek az Európai Unió és az Egyesült Királyság között a szigetország tervezett kiválásának feltételeiről, illetve a jövőbeli kapcsolatrendszer kérdéseiről - közölte Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója kedden Brüsszelben, hozzátéve, hogy továbbra is komoly nézetkülönbségek vannak a két oldal között bizonyos ügyekben.
Read More »Gazdaság
Oroszország az USA helyére pályázik a fegyverexport területén
Oroszország a világ első számú fegyverexportőrévé akar előlépni - közölte Alekszandr Mihejev, a Roszoboronekszport orosz állami fegyverzetkiviteli vállalat vezérigazgatója kedden, a Moszkva melletti Kubinkában rendezett Armija-2018 haditechnikai fórumon.
Read More »Az amerikai pénzügyminisztérium újabb orosz vállalatok ellen hozott szankciókat
Az amerikai kormány ismét szankciókkal sújtott orosz személyeket és vállalatokat, részben a kibertérben kifejtett aktivitásukért, részben pedig az Észak-Korea elleni szankciók feltételezett kijátszásáért.
Read More »Trump ismét lazítást tervez a szénerőművek szabályozásában
Az amerikai Környezetvédelmi Hivatal (EPA) kedden terjesztett elő egy tervezetet, mely újraszabályozná az erőművek szén-dioxid-kibocsátását, de a rossz irányba. Az új szabályozás gyakorlatilag a szén-dioxid kibocsátás korlátozásának megszüntetését jelentené.
Read More »Törli a felesleges kínai projekteket az új maláj vezetés
Több milliárd dollár értékű, kínai finanszírozású infrastruktúra-fejlesztési és energiagazdálkodási projekt törléséről határozott Malajzia. Az új vezetés szerint a nagyszabású projektekre nincs szüksége az országnak, csak eladósodást okozna.
Read More »Még mindig nagy a bérkülönbség Németország keleti és nyugati fele között
Németország 1990-ben végrehajtott újraegyesítése után csaknem 30 évvel többet dolgoznak és kevesebbet keresnek a volt NDK területén élő németek, mint Németország nyugati tartományainak lakossága - mutatta ki egy kedden ismertetett kormányzati felmérés.
Read More »Egyre több menekültnek van munkája Németországban
Meghaladta a 300 ezret a munkaviszonyban álló menekültek száma Németországban a szövetségi munkaügyi hivatal kedden közölt adatai szerint.
Read More »Úgy tűnik, Észak-Korea valóban hajlandó a fejlődés útjára lépni
Az észak-koreai állami média jelentése szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető „górcső alá vette” az ország egészségügyi szektorát. A lépés része a nyilvános kritikaáradatnak, amely Kim legújabb taktikája annak érdekében, hogy beindítsák a gazdasági fejlődés motorját.
Read More »Lengyelország Trump oldalára állt az Északi Áramlat-2 ügyében
Az Északi Áramlat-2 orosz-német gázvezeték projektje ártalmas, ez ügyben Lengyelország az Egyesült Államok oldalán áll - jelentette ki Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter hétfőn.
Read More »Véget ért a görög adósságválság, de még sok a teendő
Görögország lezárta az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) keretében folytatott hároméves gazdasági kiigazítási programot, de továbbra is arra kell összpontosítani, hogy az ország hatékonyan kezelje a válság éveinek társadalmi és gazdasági következményeit.
Read More »Salvini olasz biztost szeretne látni az uniós pénzügyek élén
Olaszország jelentős pénzügyi vagy gazdasági biztosi helyet akar szerezni a következő Európai Bizottságban - jelentette ki Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a Liga kormánypárt vezetője vasárnap este pártja egy helyi találkozóján.
Read More »Egyre közelebb Venezuela összeomlása
Mi történik, ha a világ legnagyobb olajkészletével rendelkező országa bukott állammá válik? Amint a venezuelai kormány egyre zsarnokibbá válik, az összeomlás felgyorsul – és a rengeteg figyelmeztető jel ellenére a világ továbbra sincs felkészülve a következményekre.
Read More »Megindult a lejtőn Törökország
Leminősítette Törökország eddig sem befektetési ajánlású államadós-besorolását két nemzetközi hitelminősítő, a Standard & Poor's és a Moody's Investors Service, egyaránt elsősorban azzal a várakozásukkal indokolva a lépést, hogy a török líra legutóbbi szélsőséges árfolyam-kilengései és az ebből eredő, várhatóan meredek ívű fizetésimérleg-mozgások kikezdik a török gazdaság alapjait. Az S&P jövőre recesszióval számol Törökországban.
Read More »Az USA felé is jelzésértékű lesz Putyin hétvégi túrája
Moszkvában elemzői szinten nem várnak látványos bejelentéseket a kétoldalú csúcstól, azt viszont igen, hogy a két vezető értésre adja majd: nem hajlandók meghajolni a külső kényszer, azaz Donald Trump szankciós fenyegetései előtt.
Read More »