Csúcstalálkozót tartanak ma az európai uniós és a nyugat-balkáni országok állam- és kormányfői a bolgár fővárosban. Az ülésen elsősorban a térség jövőjéről és a közelmúltbeli amerikai intézkedésekre adandó válaszlépésekről tárgyalnak.
Read More »Kiemelt
Kína lassan felveszi a közvetítő szerepét Észak-Korea tárgyalásaiban
Hszi Csin-ping kínai elnök támogatásáról biztosította az országában tartózkodó észak-koreai küldöttség tagjait országuk gazdasági fejlődésre vonatkozó terveivel kapcsolatban, a kínai külügyi szóvivő pedig a Donald Trump és Kim Dzsong Un közötti csúcstalálkozó sorsát próbálta egyengetni.
Read More »Szép lassan túlhevül a török gazdaság
Számos elemző szerint a török gazdaság mindössze néhány lépésre van a válságtól, és ha a kormány nem tesz semmit, akkor az ország nemsokára nagy bajban lesz.
Read More »Kiújult az ellentét Törökország és Izrael között
Törökország és Izrael 2016 nyarán, hat év viszálykodás után békélt meg egymással, s neveztek ki ismét nagyköveteket Tel-Avivba és Ankarába. Eddig tartott a nyugalom, a törökök ma újra távozásra kérték az izraeli nagykövetet.
Read More »Erőszakos tüntetések árnyékában nyílt meg az amerikai nagykövetség Jeruzsálemben
Az Egyesült Államok hétfőn hivatalosan megnyitottnak nyilvánította izraeli nagykövetségét Jeruzsálemben, ahová annak jeleként költöztették át a képviseletet, hogy Washington elismerte a várost Izrael fővárosának. A megnyitót a nagykövetség átköltöztetése miatt számos halálos áldozatot és több száz sebesültet követelő palesztin tüntetések és nemzetközi bírálatok kísérték.
Read More »Az USA nem egy vesztes a hiperszonikus fegyverkezési versenyben
Sokan aggódnak amiatt, hogy az Egyesült Államok elveszíti a hiperszonikus fegyverkezési versenyt Oroszországgal és Kínával szemben. Szakértők szerint azonban nem biztos, hogy a dolog ennyire fekete-fehér.
Read More »Az iráni gazdaság ismét a szakadék szélén táncol
Az iráni gazdaságot ismét súlyos károkat okozó szankciók sújthatják miután az Egyesült Államok bejelentette kilépését a többhatalmi nukleáris megállapodásból. Egyes vészmadarak szerint a kialakult helyzet az amúgy is törékeny gazdaságot halálos spirálba kergetheti.
Read More »Krikett, diplomácia és nacionalizmus Dél-Ázsiában
Dél-Ázsia sokáig küzdött, hogy megszabaduljon a britektől, de a gyarmatosítók öröksége, a krikett örökre része marad a politikának és a nemzeti karakterisztikának. Jelenleg a régióban a krikettdiplomácia a leghatékonyabb formája a kommunikációnak.
Read More »Visszatért az ebola és Trump az egyik szövetségese
Amikor Donald Trump bejelentette, hogy felmondja az Iránnal kötött atomalkut, azzal egyidejűleg a Fehér Ház indítványozta a források megvonását egy sor egészségügyi projekttől is - ezek között található a Barack Obama által indított ebola-ellenes program is.
Read More »Talán nem kerül börtönbe a legújabb katalán elnökjelölt
Quim Torrát javasolta Katalónia elnöki posztjára Carles Puigdemont, aki Berlinből probálja egyengetni Katalónia sorsát - a korábbi elnökjelöltekkel ellentétben, vele szemben nem zajlik bírósági eljárás az alkotmányellenesen megtartott függetlenségi népszavazás megrendezésével és a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadásával kapcsolatban.
Read More »Kína terjeszkedését is fékezné az új maláj miniszterelnök
Meglepetésre az ellenzéki tömörülés aratott győzelmet a malajziai parlamenti választásokon - a kormánypárt először veszített azóta, hogy Malajzia 1957-ben függetlenné vált Nagy-Britanniától. Az eredménynek Kína biztosan nem örül, az új miniszterelnök ugyanis jó eséllyel leállít néhány tervben lévő, nagy forrásigényű beruházási projektet.
Read More »Izrael fokozni kezdte szíriai légicsapásait, Irán a fő ellenség
Többtucatnyi iráni katonai célpontot támadott Szíriában csütörtökre virradóra az izraeli légierő, válaszul a Golán-fennsíki izraeli hadállások ellen kilőtt rakétákra, amelyeket Izrael szerint az iráni al-Kudsz Brigádok indítottak el.
Read More »Iráni szankciók: az olajár emelkedésével Szaúd-Arábia jár a legjobban
Az Oxford Economics szerint, ha a szankciók újbóli bevezetésének kockázata miatt jelentősen emelkednek az olajárak, az elviheti az amerikai adócsökkentési programból eredő növekedési többlet felét. A Commerzbank viszont nem számol az olajár növekedésével, mert Szaúd-Arábia bármikor pótolná az esetlegesen kieső kínálati mennyiséget.
Read More »Trump újabb döntése miatt aggódhat a világ
Egybehangzó értékelések szerint Trump döntése nyomán éleződni fog a feszültség az Egyesült Államok és az Iránnal kötött szerződés többi aláírója között és általánosságban a Közel-Keleten is.
Read More »