Egyre élesedik a verseny a Hyperloop-ot (szupergyors vákuumvasutat) üzemeltető két vezető vállalat, a Hyperloop Transportation Technologies (HTT) és a Virgin Hyperloop One között.
Read More »Kiemelt
Észak-Korea végleg lemondhat az atomfegyverekről
Észak-Korea májusban végleg bezárja phungeri nukleáris gyakorlóterét, a létesítmény felszámolása nyilvánosan, amerikai és dél-koreai biztonsági szakértők és újságírók jelenlétében zajlik majd - közölte vasárnap Jun Jon Csan dél-koreai elnöki szóvivő.
Read More »Görögország adósságdrámája a végéhez közeledik
Az euróövezet pénzügyminiszterei pénteken Szófiában találkoznak, hogy a görögöknek nyújtott hitelek visszafizetési feltételeinek könnyítéséről tárgyaljanak.
Read More »Ígéretesen indult a Korea-közi csúcstalálkozó
Az elmúlt évek puskaporos hangulatához képest meglehetősen oldottan indult a két koreai vezető csúcstalálkozója. A koreai háború befejezése, azaz 1953 óta Kim Dzsong Un az első észak-koreai vezető, aki Dél-Korea területére lépett.
Read More »Nehézkesen bár, de végre összejöhet az olasz kormányalakítás
A balközép Demokrata Párt ügyvivője szerint "jelentős előrelépést" sikerült elérni az Öt Csillag Mozgalommal folytatott tárgyalásaikon az olaszországi kormányalakítás újabb fordulójában. A két párt között ugyanakkor vannak "különbségek és nehézségek" is, amelyeket ha nem sikerül megoldani, új választásokat kell kiírni.
Read More »Kim Dzsong Un egy nagy kérdőjel az USA számára
Az amerikai hírszerzési szakértők gőzerővel próbálják felvázolni Kim Dzsong Un személyiségét, hogy Donald Trump elnök tudja, tulajdonképpen kivel készül tárgyalóasztalhoz ülni. Az elemzők azonban óriási kihívással szembesülnek, ugyanis a titokzatos észak-koreai diktátorról nagyon kevesen tudnak bármi érdemlegeset.
Read More »A kínai árnyékbankrendszer a végét járja, túl nagy a lufi
Az expanzív hitelezésnek és az árnyékbankrendszer működésének köszönhetően Kína GDP-arányos adósságrátája a tíz évvel ezelőtti - már eleve rendkívül magas - 160%-ról mára 300%-ra nőtt. A rossz hitelek arányát senki nem tudja, de nem is meri felmérni.
Read More »Az elektromos buszok elterjedése árthat az olajiparnak
Az akkumulátoros motorokkal felszerelt buszok hirtelen komoly „problémává” váltak, lévén a közeljövőben jelentős mértékben hozzájárulhatnak a városi közlekedés forradalmasításához, valamint segíthetik az energiaipart átformáló erőket. Kínával az élen, egyre több hagyományos szmog-okádó dízelbehemótot váltanak fel elektromos buszok, ezáltal pedig csökken a fosszilis üzemanyag iránti kereslet.
Read More »A teljes jobbközép kimaradhat az olasz kormányalakításból
Ha az Öt Csillag Mozgalom (M5S) lezárja a Ligával való párbeszédet, a Demokrata Párt lehetségesnek tartja az M5S-szel közös kormánymunkát - jelentette ki a balközép Demokrata Párt (PD) ügyvivője kedden, az olasz kormányalakításról szóló tárgyalási folyamatban.
Read More »Kína szép csendben felzabálja Európát
Több mint egy évtizeden át a kínai politikai és vállalati vezetők látszólag feneketlen pénztárcákkal járták a világot: Ázsiától Afrikáig, az Egyesült Államokig és Latin-Amerikáig nehezen lehetne figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy Kína felemelkedő világhatalomnak titulálja magát. Ami azonban kevésbé ismert, az Kína egyre terjedő befolyása Európában.
Read More »Nem az atomalku, hanem a közelgő bankválság Irán legnagyobb gondja
Az iráni bankok rossz minőségű hiteleinek igen súlyos következményei lehetnek. Nagy a valószínűsége annak, hogy a kormány nem lesz képes fedezni a kármentést. 200 milliárd dolláros hiány van a rendszerben.
Read More »Elfajultak a nyugdíjreform miatti demonstrációk Nicaraguában
A munkavállalókat és a nyugdíjasokat is hátrányosan érintő nyugdíjreform miatt indult tüntetéshullám pár nap alatt csúnyán elfajult Nicaraguában, katonai csapatokat vezényeltek számos városba, kormányzati épületek szenvedtek súlyos károkat. A demonstrációknak már legalább 100 súlyos sérültje van, egy riportert lelőttek.
Read More »Észak-Korea bezárja nukleáris kísérleti telepét, leállítja a rakétateszteket
A mai naptól Észak-Korea leállítja az atom- és interkontinentális rakétákkal végzett kísérleteket, ezzel egy időben pedig - hogy megerősítsék az atomkísérletek leállítására adott ígéretet - bezárják az ország északi részén lévő nukleáris kísérleti telepet.
Read More »Az amerikai Demokrata Párt beperelte az orosz kormányt
Valóban nem nehéz kapcsolatot felfedezni a Donald Trump kampányát segítő személyek és az orosz befolyásolás között, a Facebook adatkezelési botrányában mindkét félnek komoly szerep jutott.
Read More »