Indonézia, amely a Facebook-felhasználók mintegy 6 százalékának ad otthont, nem elégedett a közösségi média óriással. Az ország vezetői még azzal is fenyegetőztek, hogy betiltják a szolgáltatást a legutóbbi adatlopási botrány után. Ez egy igen baljós fenyegetésnek hangzik – azonban üres.
Read More »Kiemelt
Luxemburg lehet az aszteroidabányászat Szilícium-völgye
Az 1980-as években Luxemburg majdnem szinte a semmiből a műholdas távközlési ipar éllovasává vált. A kis európai ország most újra az égbolt felé fordítja figyelmét, lévén globális vezető szerepet akar betölteni a világűrben alakuló versenyben, az aszteroidabányászatban.
Read More »2019 vége helyett már idén nyáron teljhatalmat kap Erdogan
Június 24-én előrehozott elnök- és parlamenti választást tartanak Törökországban a végrehajtó elnöki rendszer bevezetése érdekében - jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán az ankarai államfői palotában tartott sajtótájékoztatóján. A tisztogatások is folytatódnak, újabb 3000 gülenistát találtak a haderőn belül.
Read More »Elnyomásban, folyamatos megfigyelés alatt élik életüket a kínai ujgurok
Az utóbbi két évben a helyi hatóságok látványosan szigorították a biztonsági intézkedéseket és az emberek megfigyelését Hszincsiangban. Az amerikai külügyminisztérium tisztségviselője Pekingben újságírók előtt arról beszélt, hogy aggasztónak tartja a térségben az emberek tömeges elhurcolását az úgynevezett politikai átnevelő központokba.
Read More »Kína többé már nem a világ szeméttelepe
Évtizedeken át Kína volt a világ legnagyobb hulladékimportőre. Ez egy olyan státusz volt, amit számos ország magától értetődőnek vett, ezért szinte az egész világot hidegzuhanyként érte, amikor az ország közölte: 2018-tól kezdődően nem vesz át bizonyos típusú hulladékokat, szám szerint 24 fajtát. Három és fél hónap telt el a tiltás kezdete óta, lássuk, hol tart most a dolog és mit kezd a világ a kialakult helyzettel.
Read More »Kihalófélben a hagyományos amerikai szedán
A városi terepjárók és a személyes célra használt teherjárművek az Egyesült Államokban már olyannyira átvették a hatalmat a hagyományos személyautók felett, hogy 2017-ben 65%-os volt a piaci részesedésük, 2022-re pedig ez az arány 90% közelébe emelkedhet, azaz a hagyományos szedánok addigra gyakorlatilag kihalnak.
Read More »A szíriai háború kibontakozása nyomhatja fel az olajárat
A szombati, Egyesült Államok által vezetett szíriai légicsapások valószínűleg csak csekély hatással lesznek az olajpiacra. Az azonban annál inkább, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök iráni és orosz szövetségesei hogyan reagálnak a történtekre, valamint hogy az USA kilép-e az iráni atomalkuból, és kivet-e új szankciókat az említett két ország ellen.
Read More »Fricska a Nyugatnak: Aszad még a légicsapások napján bevette Dúmát
A szíriai kormányhadsereg szombat este közölte, hogy teljesen felszabadította a fővárostól keletre lévő Kelet-Gúta térséget a lázadók uralma alól - a térség teljes bevétele Bassár el-Aszad szíriai elnök legnagyobb győzelmének számít az egész szíriai konfliktus hét évvel ezelőtti kezdete óta.
Read More »A szíriai légicsapás margójára – a világ vegyes reakciója
A múlt éjjel amerikai - brit és francia kooperációban lezajlott szíriai légicsapás híre megosztotta a világ vezető hatalmait. A támadás Trump reakciója volt a szír légierő által, Damaszkusz egyik külvárosában április 7-én a civil lakosságot ért kegyetlen vegyifegyver csapásra.
Read More »Lassan elfogy az EU legszegényebb országa
Ahogy a régió korábbi kommunista országainak többsége, az EU legszegényebb tagállamának számító Bulgária is áldozatává vált a lakosság tömeges méretű, Nyugat felé irányuló elvándorlásának - a népességszám már a háború utáni szinteket közelíti.
Read More »Wolfgang Ischinger: a Nyugat szíriai politikája egy romhalmaz
Kudarcot vallott a Nyugat a szíriai polgárháborús konfliktus vezetésében, politikája az európai és a német törekvésekkel együtt "romhalmaz" - jelentette ki Wolfgang Ischinger, a müncheni biztonságpolitikai konferencia vezetője. Donald Trump pedig tweetelget, ami valamennyi szakértő meglátása szerint a legrosszabb formája a külpolitikának.
Read More »A világ városainak fel kell készülniük a vízhiányra
Fokváros vízhiány-válsága globális aggodalmat keltett azzal a veszéllyel kapcsolatban, hogy nemsokára a világ számos városában elfogyhat a víz. A növekvő kockázatok miatt pedig előtérbe került a vízlopás kérdése, valamint az, hogy hogyan lehetne enyhíteni a kialakult helyzeten.
Read More »Nem véletlenül zuhant le 2010-ben a lengyel államfő gépe
A szmolenszki légikatasztrófát nem a pilóták hibája, hanem egy sor szándékos, egyebek között a gép oroszországi javításakor tett intézkedés, végül a levegőben történt robbanás okozta - áll abban az időközi műszaki jelentésben, melyet szerdán hozott nyilvánosságra a lengyel minisztériumi vizsgálóbizottság.
Read More »Gondolatolvasó eszközt fejlesztettek az MIT kutatói
A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatórészlege kifejlesztett egy olyan headsetet, amely "meghallja" a ki nem mondott szavainkat és válaszolni is tud nekünk ezekre.
Read More »