Az amerikai kormányzat Észak-Koreával szemben a szankciók szigorítására és erőteljesebb diplomáciai erőfeszítésekre készül - jelentette be Donald Trump elnök, amikor szerdán fogadta a Fehér Házban a szenátus mind a száz tagját.
Read More »Kiemelt
A BMW Elon Muskkal ijesztgeti dolgozóit
A BMW az elektromos autózás területén négy éve még úttörőnek számított az i3-as, majd az i8-as modelljeivel, a lendület azonban megtört, így most 14 ezer mérnök, marketinges és menedzser gondolkodásmódját próbálják felfrissíteni.
Read More »Pár éven belül Kína lesz a világ legnagyobb légipiaca
Az IATA szerint 2024-re Kína megelőzi az Egyesült Államokat a világ legnagyobb légipiacáért folyó versenyben, ráadásul idén a kínai repülőgépgyártás is felpörög, így az ipar eddigi két vezető szereplője - az Airbus és a Boeing - egy új vetélytárssal lesz kénytelen szembenézni.
Read More »Mégsem adja el japán egységeit a McDonald’s
A McDonald's leállította azt a tervét, miszerint - a három éves fogyasztói bizalmatlanság miatti megrázkódtatás következtében - eladásra kínálta volna japán egységeinek részvényeit. A vállalat ugyanis hosszú idő óta profitot termelt.
Read More »Lassan összeáll az amerikai rakétavédelem Dél-Koreában
Az amerikai hadsereg a THAAD rakétavédelmi rendszer újabb elemeit telepítette kedden a tervezett dél-koreai helyszínre.
Read More »A kibertámadások fő gyanúsítottja majdnem mindig Oroszország
Moszkva tagadja, hogy köze lenne az Emmanuel Macron francia elnökjelölt En marche mozgalmának kampányközpontja elleni vagy az Angela Merkel német kancellár pártjának szerverei ellen intézett hackertámadásokhoz.
Read More »Az amerikaiak vád alá helyeznék a WikiLeaks alapítóját
Barack Obama korábban úgy döntött, hogy nem helyezi vád alá Assange-t mert nem lehet megkülönböztetni a WikiLeakst a New York Times vagy a Washington Post újságoktól.
Read More »Az új ausztrál vízumrendszer rossz az országnak
Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában erősödő idegengyűlölet valószínűleg több ezer külföldi hallgatót, oktatót és vállalkozót fog elijeszteni ezekből az országokból. Közülük jónéhánynak Ausztrália lehetett volna a helyettes cél, de az új, szigorított szabályozással Ausztrália is egyre kevésbé vonzóvá válik.
Read More »NASA-gurut fogadott fel az Apple
Az Apple bejelentette, hogy alkalmazza Dr. Jeff Norrist a NASA Jet Propulsion laborjának egyik kutatóját - aki nem mellesleg a kiterjesztett- és a virtuális valóság szakértője -, hogy segítsen az iPhone-gyártó jövőbeli termékeinek megtervezésében.
Read More »Észak-Korea nem áll le, Trump keményebb fellépést sürget
Nagyszabású éles tüzérségi hadgyakorlatot hajtottak végre kedden Észak-Koreában a hadsereg megalapításának 85-ik évfordulója alkalmából - értesült a Yonhap dél-koreai hírügynökség szöuli kormányforrásokból.
Read More »Erdogan Trumpnál is bepróbálkozik Gülen kiadatásával
Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő bejelentette, hogy Erdogan május közepén találkozik Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban, ahol a két vezető elsősorban a szíriai és az iraki helyzetről, valamint az USA-ban élő Gülen kiadatásáról folytat majd megbeszélést.
Read More »Az Európai Unió éltanulói és szégyenpadosai
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn tette közzé kimutatását, melyből kiderül, mely országok tudtak költségvetési többletet elérni és ki hogyan áll az államadósság csökkentésével.
Read More »Obama kampányfőnökét szerződtette Theresa May az előrehozott választásra
A brit miniszterelnök, Theresa May úgy tűnik, komolyan veszi a júniusi előrehozott választás kampányát, ugyanis leigazolta Barack Obama kampányfőnökét, Jim Messinát, aki az amerikai elnököt 2012-ben győzelemhez segítette.
Read More »A Trumpchi-n nevet a fél világ
Amikor a GAC Motor kínai autógyártó felkészült arra, hogy belépjen az Egyesült Államok piacára, elképzelte a termék lokalizációjában és szabályozásában rejlő kihívásokat, de nem látta előre zászlóshajójának, a Trumpchi-nak nevében rejlő buktatókat.
Read More »