Kiemelt

Idén jóval szerényebb lehet a karácsony az USA-ban

Idén sok amerikai családnak összébb kell majd húznia a nadrágszíjat az ünnepek alatt, ha Donald Trump elnök beváltja a fenyegetését, és kiveti a mintegy 300 milliárd dollárnyi kínai termékre vonatkozó büntetővámot - az új lista ugyanis magában foglalja a tech termékeket, a játékkonzolokat, a játékokat (úgy általában), a kiságyakat, a dísztárgyakat, sőt, még a Mikulás sapkákat is.

Read More »

Előkerültek a vízágyúk a hongkongi tüntetéseken

Összecsaptak a rendőrök a tüntetőkkel Hongkongban, miután az új kiadatási törvény tervezete ellen tiltakozók többször nekinyomultak a kordonoknak. A rendőrség később több alkalommal könnygázt és vízágyúkat is bevetett, ezalatt pedig már a törvényhozókat sem engedték be a kormányzati épületekbe.

Read More »

Olaszország kockázatos játékot űz

Egyelőre nem veszélyezteti Európa pénzügyi stabilitását az olasz kormány gazdaságpolitikája, Róma ugyanakkor kockázatos irányvonalat követ, amely túlzottdeficit-eljárás megindítását vonhatja maga után - hangsúlyozta az Európai Bizottság elnöke egy keddi interjúban.

Read More »

Nem sikerül a békés politikai átmenet Szudánban

A szudáni demokráciapárti tüntetők a hadsereg előző napi, legalább 35 halálos áldozatot követelő rajtaütése után kedden is folytatták a tiltakozást a katonai vezetés ellen. A főváros, Kartúm körül szórványosan kialakult tüntetéseken számos összecsapás tört ki katonák és tüntetők között.

Read More »

Hamarosan nagyobb dózisban érkezhetnek Kína fenyegetései

Kína újabban feketelistát állít össze a “rosszul viselkedő” külföldi vállalatokról. Ez a legfrissebb figyelmeztető jelzés, amivel az ázsiai ország megpróbál reagálni az Egyesült Államok lépéseire - egyelőre anélkül, hogy tovább gerjesztené az egyre mélyebb kereskedelmi vitát. Ez azonban egyre nehezebbnek bizonyul.

Read More »