Szárazföldi célpontok elleni csapások mérésére alkalmas nagy hatótávolságú robotrepülőgépeket gyártó üzem létesítését fontolgatja a japán kormány a térség helyzetének bizonytalansága miatt.
Read More »Veszélyzónák
Alig ezer harcosa maradt az Iszlám Államnak
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet majdnem minden harcosát elvesztette, s alig ezer embere maradhatott az utolsó visszavonulási területén, a szíriai-iraki határtérségben.
Read More »Moszkva békebírónak jelentkezett az észak-koreai konfliktus kapcsán
Moszkva kész közvetítő szerepet vállalni Washington és Phenjan között a Koreai-félszigeten kialakult válság enyhítése érekében, ha ezt mind a két fél elfogadja - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden Moszkvában.
Read More »Moszkva állandó hadseregcsoportot létesít Szíriában
Megkezdte az állandó hadseregcsoport felállítását Oroszország Szíriában - jelentette be Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kedden Moszkvában.
Read More »Szöul szerint 2018 változást hozhat az észak-koreai konfliktusban
A dél-koreai országegyesítési minisztérium kedden ismertetett előrejelzése szerint Észak-Korea jövőre nyitott lesz arra, hogy tárgyalásokat kezdjen az Egyesült Államokkal.
Read More »Tunézia válaszolt az Egyesült Arab Emírségek beutazási korlátozására
Tunézia megtiltotta az Egyesült Arab Emírségek minden légi járatának, hogy landolhasson területén. A vasárnapi döntés előzménye, hogy Abu-Dhabi néhány nappal korábban indoklás nélkül megtiltotta a tunéziai nők beutazását az emírségek területére, beleértve az átszállást is bármely repülőtéren.
Read More »Folytatódik a tisztogatás Törökországban, újabb 2700 személyt bocsátottak el
Az Európai Unió több vezető politikusa szerint a törökországi tisztogatások túlzóak, a kormányzati fellépés az összes kritikus hang elhallgattatására irányul, ami által Ankara egyre inkább távolodik az európai értékektől.
Read More »Karácsonyi üdvözlet helyett fenyegetést kapott a világ Észak-Koreától
A phenjani külügyminisztérium nyilatkozata szerint azok az országok, amelyek megszavazták ezt a szankcióhatározatot, teljes mértékben felelősek tettük minden következményéért. Gondoskodni fognak arról, hogy nagy árat fizessenek azért, amit tettek.
Read More »Moszkva: az amerikai fegyvereladás a kijevi háborús törekvéseket támogatja
Washingtonnak az a szándéka, hogy fegyvereket szállít Ukrajnának, arra serkenti majd Kijevet, hogy erőt alkalmazzon Kelet-Ukrajnában - mondta Grigorij Karaszin orosz külügyminiszter-helyettes a RIA-Novosztyi orosz hírügynökségnek.
Read More »Kína egyetértésével szavazták meg az új szankciókat Észak-Korea ellen
Az új szankciók értelmében 90 százalékkal csökkenteni kell a nyersolaj és a finomított kőolajtermékek Észak-Koreába irányuló exportját - ez egy egyértelmű üzenet Phenjannak, hogy minden további ellenszegülését további szankciók sora és elszigetelődés követi majd.
Read More »A szíriai kormányhadsereg megindult a lázadók ellen
Két új frontot nyitott a szíriai kormányhadsereg az Iszlám Állam terrorszervezett vereségét követően, azaz a rezsim megkezdte erőinek átirányítását olyan területekre, amelyeket még mindig felkelők ellenőriznek. Az idei év elején a kormányerők még csak az ország területeinek 20 százalékát uralták, de jelenleg már 56 százalékot ellenőriznek.
Read More »Az USA felfegyverzi Ukrajnát
Az Egyesült Államok fejlett védelmi jellegű fegyverekkel látja el Ukrajnát - jelentette be pénteken az amerikai külügyminisztérium. Az ABC News szerint Javelin típusú harckocsi-elhárító rakétákról van szó.
Read More »Kim Dzsong Un büszke Észak-Korea atomprogramjának fejlődésére
Büszkeségét fejezte ki Kim Dzsong Un észak-koreai vezető országa atomkapacitásának gyors fejlesztése miatt - jelentette pénteken a KNCA hivatalos észak-koreai hírügynökség.
Read More »Újabb rakétával provokálják a síita húszi lázadók Rijádot
A síita lázadók ellen Jemenben beavatkozó, szaúdi vezetésű arab koalíció erői elfogták a lázadók egyik rakétáját, amelyet a rijádi királyi palotára irányítottak - jelentette kedden a szaúdi állami tévé a katonai koalíció közlése alapján.
Read More »